Akik Már Nem Öregszenek Meg
(A címbeli mondatot is egy haldokló német katonától idézte az őt megitató angol ellenfele. ) A filmben hallható brit veteránok kifejezett rokonszenvvel beszélnek a halálos ellenségeikről, akikkel voltaképpen az égvilágon semmi bajuk nem volt, de mire ez számukra kiderült, már nem volt mit tenni, ölni kellett, ha valahogy haza akartak térni. Döbbenetes hallani azt a hisztériát, amely a háború előtt kerítette hatalmába a briteket (meg persze az összes többi résztvevőt), ahogy jobb sorsra érdemes tizenévesek ezrei hazudják magukat évekkel idősebbnek, csak hogy ki nem maradjanak a nagy buliból, aminek a háború távolról tűnt, nők pedig a gyávaság jelét, fehér tollat osztogatnak a polgári ruhás férfiaknak a londoni utcákon. (Mindez különösen elgondolkodtató most, amikor a brit nacionalista bulvársajtó, amely egy focimeccs miatt is képes újra visszatérni a háborús narratívához, néha a brexit miatt is közel hasonló hangnemben uszít az Európai Unió ellen. ) De az igazán kijózanító az, ahogy a fegyverszünet életbe lépésével a katonák nem örülnek látványosan, inkább úgy érzik, mintha hirtelen megszűnt volna a munkahelyük.
Teljes film magyarul videa
A film legnagyobb erőssége, hogy a digitális felújításon túl nem akar pluszt hozzáadni önmagához. A felvételek a katonákat ábrázolják, a mindennapokat és a harctereket, mosolyt és könnyet, hitet és kétségbeesést. Mindezt olyan elemi erővel, amelyet éppen a valóság, az eredetiség hitelesít. Jackson mintegy hatszáz órányi anyagból válogatta össze filmjét, olyan közelségbe hozva a háborút, amilyenre eddig nem nagyon akadt példa. A színes és fekete-fehér felvételek közötti kontraszt annyira erős, hogy néha olyan érzésük van, mintha valami szürreális mesébe csöppentünk volna. Helyesebben mondva rémmesébe, mert a borzalmas vég még azokban a kockákban is kódolva van, amelyeken mosolygó, cigarettázó katonákat látunk. Jackson maga azt mondta a filmjét népszerűsítő kampány során, hogy alkotásával az első világháborúban szolgált generáció előtt tiszteleg, főszereplővé téve a legautentikusabb és leghitelesebb embereket: magukat a katonákat. Célját maradéktalanul elérte. Az Akik már nem öregszenek meg valóban az egyik legőszintébb és legfájdalmasabb film lett a témában, s dokumentum vonal pedig csak erősít grandiózusságán.
Indavideo
Felirat
Mezei ösvényeken ballagtunk el a legközelebbi faluig, Lelédig. Ha jól emlékszem, a falu határában állt az a kőkereszt, ami miatt ezt az egészet itt el akartam mondani. A keresztet ugyanis egy lelédi házaspár állíttatta a különböző első világháborús hadszíntereken elesett hat fiuk emlékére. Sokáig álltunk ott a kereszt előtt szótlanul. Szép nyári délután volt, bárányfelhők úsztak a Börzsöny felől, a mező tele pipacsokkal. Nagy volt a csönd, csak a tücskök ciripeltek kitartóan mindenfelől. Ez a kereszt azóta is sokszor eszembe jut, terveztem is néhányszor, hogy visszamegyek és lefotózom, vagy csak úgy üldögélek a tövében egy darabig. Nem tudom, miért. Talán mert számomra semmi más nem hozza ilyen közel az első világháború felfoghatatlan tragédiáját, mint ez a kereszt, rajta a hat névvel. Abba már nem is érdemes belegondolni – mégis belegondolok sokszor –, hogy a szülők ezt a keresztet már nem is a hazájukban állíthatták fel, mert a hazájukat – amiért a hat fiuk elesett – időközben kihúzták alóluk.
Teljes film magyarul online
- Sword Art Online - 17. rész - Animek.hu
- Akik már nem öregszenek meg felirat
- "Danke schön, das ist gut" – mondta, és meghalt | 24.hu
- Sertés, malac eladó Komárom-Esztergom megyében - Jófogás
- Akik már nem öregszenek meg youtube
- Akik már nem öregszenek meg videa
- Akik már nem öregszenek meg letöltés
- Adategyeztetés feltöltőkártyásoknak
Whitman
Letöltés
Nincs még külön narráció sem, nem is kell, a képek és az elmesélt sztorik annyira önmagukért beszélnek, hogy egy esetleges alámondás csak rontana a hatáson. A dokumentumfilm talán nem is igazán helytálló ebben az esetben, a háborús reality talán inkább, a szónak nem elcsépelt és lejáratott értelmében. A látvány töménysége és a technikai felújítás zsenialitása egyszerre okoz óriási élményt és egyre nagyobb lehangoltságot. Látni a tréfálkozó, pihenő katonákat, akik talán még nem tudják (de a néző igen), hogy a biztos halálba indulnak a következő rohammal, sok minden, csak nem klasszikus moziélmény. És hogy kétségeink se legyenek, Jackson megmutatja a holttesteket is, ugyanazzal a technikával, ahogy a cigarettára gyújtó bakát: hagyva a képet mesélni. Minden szuperprodukciónál nagyobb a hatása, s nem csak az akkor és ott harcolóknak állít méltó emléket, de bennünket, mai nézőket is megtanít arra, amelyre az írott szó és a hangzatos reklámmondatok sem képesek. Tiszteletre és emlékezésre. A digitalizálás révén Jackson filmjével egy teljesen új világba nyerhetünk bepillantást.
Online
Az első világháborúról eddig számos film készült, de olyan, mint az "Akik már nem öregszenek meg", biztosan nem. Nemrég volt a magyarországi bemutatója Peter Jackson rendhagyó első világháborús dokumentumfilmjének: egyik első vetítésén jártunk. Lehet már vagy tizenöt éve annak, hogy egy Ipoly-parti sátorozáskor a feleségemmel és a kutyánkkal átgázoltunk a nyaranta általában térdig érő "hajózható határfolyón" és elindultunk felfedezni a túlpartot. Semmi máshoz nem hasonlítható érzés volt "büntetlenül" átkelni egy határfolyón. Nem kellett attól tartanunk, hogy az ártéri erdő fái közül egyszer csak kilép majd egy határőr és nekünk szegezett géppisztollyal bekísér minket a legközelebbi laktanyába. Ettől még persze volt bennünk némi feszültség, talán a régi reflexek léptek működésbe, ki tudja. Egy szál gatyában, térdig iszapos lábbal kódorogni egy másik országban azért mégsem olyan magától értetődő. Még akkor sem, ha az Ipoly túlpartját képtelen voltam – és vagyok – másik országként értelmezni.
Jobb híján nevezzük mégis dokumentumfilmnek, mert mégis ehhez a műfajhoz áll a legközelebb. (Fotó: Pannonia Entertainment) A film a jól ismert eszköztárral indul, korabeli felvételeket látunk, mai szemmel viccesnek tűnő, túl gyorsan mozgó alakokkal, miközben első világháborús angol veteránok hatvanas években rögzített visszaemlékezéseit hallgatjuk, hogy mennyire nem tudtak semmit arról, hová is igyekeztek olyan lelkesen. Mert a megszólalók szinte mindegyike arról számolt be: alig várta, hogy végre a frontra kerülhessen. Tizenhat éves gyerekek hazudták tizenkilencnek magukat, csak hogy bevonulhassanak. Annyira nem tudtak semmit a minden addiginál pusztítóbb és brutálisabb háborúról (honnan tudhattak volna), illetve olyan hatékonyan sulykolták beléjük, hogy egy rövid és dicsőséges hadjárat résztvevői lesznek, hogy szinte valamiféle mókaként fogták fel az egészet. Mintha egy kissé elhúzódó cserkésztáborba kaptak volna meghívót. A másik oldalról (német részről) hasonló hangulatról és atmoszféráról számol be például a kiváló német író, Ernst Jünger Acélzivatarban című regényében, ami az első világháború egyik irodalmi alapműve.
Ha másért nem, legalább ezért is érdemes megnézni Peter Jackson filmjét. Hogy a régen volt angol és német arcokat nézzük úgy, mintha a magyar bakák arcát látnánk. A szenvedésük és az értelmetlen haláluk közös volt, arcukat egyetlen arccá sűrítette, egy olyan arccá, amelynek már nincs nemzetisége, magyar épp úgy lehet, mint skót vagy bajor. Hazafelé tartva, a nagymarosi oldalon egy terepjáró állt a komphoz vezető rámpán. Ahogy elmentem mellette, benéztem a nyitott csomagterébe. Egymásra dobált, kizsigerelt őztetemek voltak benne. Lassan csorgott ki a vér a csomagtartó résein. A látvány semmiben sem különbözött a lövészárkok mélyén egymásra hányt, cafatokká szakadt holttestekétől.